A madarak, gyűlést rendeztek a tisztáson. Arról kívántak dönteni, hogy ki a leghasznosabb, legértékesebb tagja a közösségnek.
Készült is mindenki mondandójával hetek óta, hogy a többiek figyelmét felhívja önön fontosságára. Felkérték a baglyot, hogy vezesse le az ülést, és mint tapasztalt, köztiszteletnek örvendő személyiség, mondjon bölcs döntést, hogy ki is a leghasznosabb közöttük. Először a fekete harkály kapott szót.
– Én egy igen szép és hasznos madár vagyok! Testhosszam 57, szárny fesztávolságom 65 centiméter, testtömegem 300 gramm. Fejem teteje vörös, tollruhám fekete, tehát igényes frakkban járok. Csőröm és szemgyűrűm halványsárga, nyakam karcsú. Lárvákkal és rovarokkal táplálkozok. Csőrömmel egész álló nap ütögetem a korhadt fák kérgét, hogy meggyógyítsam a fákat!
– Igen, igen…ez nagyon hasznos! Ő az erdő doktora! Mondta a tömeg.
Másodiknak a szarka kapott szót.
– Én, mint az erdő kincstárnoka, egész nap keményen dolgozom. Gyűjtögetem fészkembe a fényes, csillogó tárgyakat, meg tudom tanulni az emberi beszéd utánzását is. És én vagyok az egyetlen madár, aki képes felismerni magát a tükörben, mely gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a fejlett én-tudatról tanúskodik.
– Igen, igen…ő a kincstárnokunk! Mondta a tömeg.
Majd a feketerigó bemutatkozója következett.
– Úrként, én is frakkban járok! Szép énekemmel pedig kellemes hangulatot teremtek erdőnkben, sőt ma már akár a nagyvárosokba is elmegyek koncertezni.
– Igen, igen…sokat tett a madarak népszerűsítésért! Ő a mi művészünk! Mondta a tömeg.
A feketerigót a vetési varjú követte.
– Széles körben elterjedtünk, védett fajba tartozunk. Magunk építünk gallyfészket és abból álló telepeken költünk, melyek más fajok, például a csóka vagy az erdei fülesbagoly mellett a kék vércsék számára is otthont adnak. Varjútelepek híján a vércséknek be kellene érniük a szarkák egymástól távoli, elszórtan épített fészkeivel, magányosan azonban nem képesek hatékonyan szaporodni, mert így nem működik a csoportos táplálékkeresés és a ragadozók elleni védekezés sem.
Hosszú távon a kék vércse állomány csak a vetési varjak költőtelepeinek megőrzésével biztosítható. Nélkülem hol laknának sokan?
– Igen, igen…sokat tett a madarak lakhatásáért! Ő a mi építészünk! Mondta a tömeg.
Elég! Szakította félbe a bagoly a tömeg szavát! Még most sem értitek! Nincs leghasznosabb, legértékesebb tagja a közösségnek, hiszen mindannyian hasznosak és értékesek vagytok! Ki ehhez, ki ahhoz ért.
Senki nem tudja a másik feladatát, éppen ezért elpusztulnánk, ha nem végezné mindenki a lehető legjobb tudása szerint a maga dolgát!
Éppen ezért fejbiccentéssel köszöntsétek mindig a szembe röpülőt jelezve ezzel, hogy ő olyat tud, amit te nem! Így mindenki, minden nap megköszöni a másiknak, hogy tudja és megteszi a közösségért azt, amit csak ő tud!
/tanmese/