Egy régi legenda szerint egyszer egy sziú indián szerelmespár elmentek az öreg sámánasszonyhoz…
– Szeretjük egymást – kezdte a fiatalember. – És összeházasodunk.
– Annyira szeretjük egymást, de félünk. Varázslatot, talizmánt akarunk. Valamit, ami garantálja, hogy mindig együtt lehetünk. Hogy biztosak lehessünk abban, hogy egymás mellett leszünk, amíg megtaláljuk Manitut a halál napján.”
– Kérem – ismételték meg – tehetünk valamit?
Az öregasszony rájuk nézett, és látta, hogy milyen fiatalok, és szerelmesek…
-Van valami…- mondta egy hosszú szünet után – de nem tudom… nagyon nehéz és áldozatos feladat.
-Nem számít -felelték a szerelmesek- Mindegy mi az, megtesszük.
…
– Látod leányom azt a magas hegyet a falunktól északra? Egyedül és fegyver nélkül mássz fel oda, s ejtsd foglyul a legszebb és legerősebb sólymot. Kapd el, és élve hozd el ide a telihold utáni harmadik napon.
A fiatal nő csendben bólintott.
– És te, – szólt az ifjú harcoshoz – Megmászod a Mennydörgő hegyet; ha felérsz a csúcsra, megkeresed a legbátrabb sasokat, és csak kezeddel és hálóval, sérülésmentesen kell elkapnod és elhozni, élve, ugyanazon a napon …
A fiatalok útra keltek, hogy teljesítsék a megbízott küldetést, az egyikük észak felé, a másikuk dél felé….
Ahogy elérkezett a telihold utáni 3. nap a két fiatal újra ott volt a sámánasszony ajtaja előtt, a kért madárral.
Az öreg megkérte őket, hogy nagyon óvatosan vegyék ki a táskákból. Igazán gyönyörű példányok voltak, határozottan a legjobbak.
– Magasra repültek? – kérdezte az öregasszony
– Igen, határozottan. Itt vannak, ahogy kérted… és most? ′- kérdezte a fiatalember. Megöljük őket és megisszuk a vérüket?
– Nem – mondta az öreg.
-Megsütjük őket, és megesszük?′ – kérdezte a fiatal nő
– Nem. Azt fogják tenni, amit mondok: Fogjátok a madarakat, és kötözzétek egymáshoz ezekkel a bőr csíkokkal… Ha megkötöztétek, engedjétek őket szabadon, hadd repüljenek.
A harcos és a fiatal nő azt tették, amit kért, és a madarakat egymáshoz kötötték, majd elengedték. A sas és a sólyom megpróbált repülni, de csak a padlón sikerült hemperegni. Néhány perccel később, a képtelenségtől ingerülten, a madarak egymást csípték, hogy megsérüljenek.
…
– Sose felejtsd el, amit láttál. Olyan vagy, mint a sas és a sólyom; ha megkötözöd a másikat, még ha szeretetből is teszed, … nem akarsz kúszva-mászva élni, … előbb-utóbb elkezded bántani a másikat.
Ha azt akarod, hogy a köztetek lévő szeretet tartson, Repüljetek együtt, de soha ne megkötözve … .
/tanmese/
